Útra kelt az Adományfutár!

Arra törekszünk, hogy a célzott segítséget a lehető leggyorsabban oda vigyük, ahol a legnagyobb szükség van rá.

Tudjuk, hogy más cégek is megteszik a magukét, és úgy éreztük, mi sem maradhatunk tétlenek. Ebben a nehéz helyzetben társadalmi felelősségünk, hogy értéket adjunk. A rendelkezésünkre álló anyagi és egyéb javakat, lehetőségeket igyekszünk úgy felhasználni, hogy a lehető legtöbbet segíthessünk.

Tapasztalataink szerint az emberek örömmel segítenek, hiszen tudják, hogy a bajban minden segítségre szükség van. Hiába azonban az adományozási kedv, ha az összegyűjtött dolgok nem tudnak eljutni oda, ahová kell, hiszen a szállítmányozás és a logisztika hiánya sok esetben jelen van.

A 24H Parcel Zrt. által működtetett Adományfutár ezt a hiányt hivatott pótolni. Célunk, hogy az összegyűjtött adományok mielőbb célba érjenek.

Az Adományfutár keretein előre egyeztetett időpontokban útnak indítunk egy autót, amely oda viszi a felajánlásokat, ahol valóban szükség van rájuk.

Mi magunk is gyűjtjük a felajánlásokat budapesti partnereinktől és munkatársainktól.
Az összegyűjtött adományokat budapesti raktárunkba szállítjuk be, hogy a megadott napokon útnak indulhasson velük az autó Kárpátaljára.

Az adományszállítás nem befolyásolja a 24H FUTÁR munkavégzését, mert az Adományfutár szombatonként működik, mely a futárszolgálat szempontjából szünnap. 

Miért szállítunk?

Felismertük, hogy a háborús övezeteken kívül Kárpátalján nagy segítségre van most szükség, hiszen a harcok miatt az ott élő magyaroknak a saját fenntartásuk is hatalmas feladattá, teherré vált.
Segítségre nem csak az itt élő embereknek, hanem az önkormányzatoknak, gyermekotthonoknak, óvodáknak, iskoláknak és kórházaknak is nagy szükségük van.
Ezeken a településeken plusz feladatot jelent a sok határ felé tartó menekült, illetve azok ellátása, akik nem akarják elhagyni Ukrajnát, viszont biztonságosabb helyen szeretnék átvészelni a háborút.
Együttműködünk a budapesti Baptista Szeretetszolgálattal és az ukrajnai Karitásszal, akik pontos és aktuális segítségkéréseket közvetítenek felénk.

Ezekben a nehéz időkben fogjuk össze, és ott segítsünk, ahol a legnagyobb a szükség!

Hova szállítunk?

Olyan helyszínekre szállítunk elsősorban, ahol előttünk még senki más nem jelezte, hogy segítséget szeretne nyújtani.
Itt nagy szükség van a segédkezésre, hiszen gyerekek és/ vagy idős emberek kapják, akik csupán elszenvedik a helyzetet, amibe kerültek, de segíteni magukon nem tudnak.

Célzott adományokat szállítunk többek közt Bátyúra (Батьово), hiszen az itteni árvaházba olyan nehéz sorsú gyerekek érkeznek, akik nagyon rossz testi-lelki állapotban vannak. A gyerekek elcsigázottan, fáradtan és piszkosan érkeznek ide, és csak rövid időt tölthetnek itt, ezért nagy a fluktuáció.

Amíg itt vannak, addig az itt dolgozók igyekeznek a lehető legtöbbet segíteni nekik, ezért égető szükségük van az alábbiakra:

  • pokrócok, plédek, mert minden innen útnak induló gyermek kap egyet.
  • kemény szappan, mert ezeket elvágják és úgy adják oda a gyerekeknek. Folyékony szappan ezért nem megfelelő.
  • különböző játékok és társas játékok, cipősdobozba összekészített ajándékcsomagok az óvodástól a gimnazista gyerekekig. Egy doboz súlya kb. 3-5 kg legyen, és a dobozon fontos feltüntetni, hogy milyen korosztály, fiú vagy lány gyermek részére lett összeállítva.
    A doboz tartalma lehet: plüssfigura, baba, játék, édesség, füzetek, tollak, rajzeszközök stb

Bórtágy (Батрадь) azért vált célállomássá, mert ez a magyar falu még semmilyen segítséget nem kapott, pedig sok kisgyermekes család és mélyszegénységben élő nyugdíjas lakik itt.
Számukra tartós élelmiszer lenne a legnagyobb segítség és mivel sok a gyermek, ők is örülnének ajándékokkal teli cipősdobozoknak.

Rendkívül fontos számunkra a célzott adományozás, hiszen ez az adakozás leghatékonyabb formája. Így mindenki azt kaphatja, amire a leginkább szüksége van, és minden felajánlás oda kerül, ahol arra a leginkább szükség van.

Kapcsolat

    Az adomanyfutar.hu elkötelezett a személyes adatok védelmének biztosítása iránt. A 24H Parcel Zrt., mint adatkezelő magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen tájékoztatás tartalmát, továbbá kötelezettséget vállal arra, hogy tevékenységével kapcsolatos minden adatkezelés megfelel a jelen tájékoztatóban és a hatályos jogszabályokban meghatározott elvárásoknak. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.


    A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!